Pályázatok

GINOP-8.3.5-18/B_3

 

 

Kedvezményezett neve: MÁNYOKI VASVIRÁG Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Projekt címe: Mikro-, kis-, és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram
Projekt azonosító száma: a GINOP-8.3.5-18/B_3
Szerződött kölcsön összege: 90 000 000 Ft

A projekt tartalmának bemutatása

A Mányoki Vasvirág Kft. ipari és mezőgazdasági csarnokok építésével foglalkozik. A társaság dinamikusan fejlődik, árbevétele és a foglalkoztatottak létszáma is évről-évre növekszik. 2022-ben a tervezett árbevétel 3 milliárd forint. Folyamatosan bővítjük a gépparkunkat, javítjuk a munkavégzés körülményeit. 2021-ben egy új irodaházba költöztünk, melynek megtörtént a küldő-és belső felújítása, zen kívül Nagymányokon egy új raktárcsarnokot építettünk. Az egyre nagyobb volumenű munkák anyag szükséglete jelentősen megnőtt, valamint az egyes anyagok beszerzési ideje lassabb, ezért nagyobb tároló kapacitásra van szükségünk. Sok esetben a megrendeléskor már nagy összegű előleget kell fizetni, sokkal korábban kell megrendelni az anyagokat, a megrendelők pedig jellemzően beépítés után fizetik ki ezeknek az anyagoknak az árát. A finanszírozással ezt az időszakot áthidalhatjuk, segítséget nyújtana a működési költségek finanszírozásához.

A Projekt megvalósítási ideje: 2022. év 12. hó 09. nap-2023. év 12. hó 08. nap

 

 

 

GINOP-8.3.5-18

 

 

Kedvezményezett neve: MÁNYOKI VASVIRÁG Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Projekt címe: Mikro-, kis-, és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram
Projekt azonosító száma: a GINOP-8.3.5-18
Szerződött kölcsön összege: 25 000 000 Ft

A projekt tartalmának bemutatása

A Mányoki Vasvirág Kft. ipari és mezőgazdasági csarnokok építésével foglalkozik. A társaság dinamikusan fejlődik, árbevétele és a foglalkoztatottak létszáma is évről-évre növekszik. 2022-ben a tervezett árbevétel 3 milliárd forint. Folyamatosan bővítjük a gépparkunkat, javítjuk a munkavégzés körülményeit. 2021-ben egy új irodaházba költöztünk, melynek megtörtént a küldő-és belső felújítása, zen kívül Nagymányokon egy új raktárcsarnok építését kezdtük meg. Az egyre nagyobb volumenű munkák anyag szükséglete jelentősen megnőtt, valamint az egyes anyagok beszerzési ideje lassabb, ezért nagyobb tároló kapacitásra van szükségünk. Sok esetben a megrendeléskor már nagy összegű előleget kell fizetni, sokkal korábban kell megrendelni az anyagokat, a megrendelők pedig jellemzően beépítés után fizetik ki ezeknek az anyagoknak az árát. A finanszírozással ezt az időszakot áthidalhatjuk, segítséget nyújtana a készletek beszerzéséhez.

A Projekt megvalósítási ideje: 2022. év 08. hó 01. nap-2023. év 07. hó 31. nap

A kölcsön rendelkezésre tartási ideje: 2022.11.22.

 

 

 

GINOP-1.2.16-22-2023-01642

Kedvezményezett neve: MÁNYOKI VASVIRÁG Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Projekt címe: „Mányoki Vasvirág Kft. a fejlődés útján” – ingatlan és eszközfejlesztés
Projekt azonosító száma: GINOP-1.2.16-22-2023-01642
Szerződött támogatás összege: 209 162 555 Ft
Támogatás mértéke (%-ban): 70 %

A projekt tartalmának bemutatása

A Mányoki Vasvirág Kft. kezdetben dísztárgyak, kovácsoltvas kerítések (innen a név), ipari kerítésrendszerek gyártásával és csarnokok építésével foglalkozott. 2015 óta kizárólag csarnokokat építünk, ez a fő tevékenységünk. A kezdetben 6 fős csarnoképítő brigád napjainkra 18 főre duzzadt, így 3 helyszínen tudunk vállalni csarnoképítési megbízásokat. Több mint 140 építkezésen, 125.000 m2-nyi területet fedünk le.

Jelen projekt során megvalósításra kerül:

7355 Nagymányok, belterület hrsz 1138/6

  • Új raktárcsarnok építése, 540 m2 területen.

7100 Szekszárd, Rákóczi utca 94.

  • Hőszigetelés
  • Nyílászáró csere
  • Árnyékoló szerkezet beépítése
  • Napelemes rendszer kiépítése

Eszközpark fejlesztése

  • 3 db ollós emelő
  • 2 db karos emelő
  • 1 db forgóvázas teleszkópos rakodógép
  • Szervergép és a hozzátartozó szoftver, szünetmentes tápegység

Tanácsadás – ISO 9001 szabvány bevezetése

Felhő szolgáltatás – Microsoft 365 Vállalati Standard verzió

A Projekt megvalósítási időszakának kezdő időpontja: 2021. év 07. hó 21. nap

A Projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2023. év 08. hó 22. nap

 

 

GINOP-1.2.8-20-2020-01770

 

 

Kedvezményezett neve: MÁNYOKI VASVIRÁG Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Projekt címe: Vállalkozás fejlesztés a Mányoki Vasvirág Kft-nél
Projekt azonosító száma: GINOP-1.2.8-20-2020-01770
Szerződött támogatás összege: 32 500 000 Ft
Támogatás mértéke (%-ban): 70 %

A projekt tartalmának bemutatása

A Mányoki Vasvirág Kft. kezdetben dísztárgyak, kovácsoltvas kerítések (innen a név), ipari kerítésrendszerek gyártásával és csarnokok építésével foglalkozott. 2015 óta kizárólag csarnokokat építünk, ez a fő tevékenységünk. 2017-ben a GINOP-1.2.3-8-3-4 pályázat segítségével Nagymányokon fémszerkezet gyártó csarnokot építtettünk. Kialakult egy olyan gyártóbázis, ahol az ipari létesítmények építése során keletkező szegélyezési munkálatokat professzionális módon tudjuk elvégezni. A kezdetben 6 fős csarnoképítő brigád napjainkra 18 főre duzzadt, így 3 helyszínen tudunk vállalni csarnoképítési megbízásokat. Több mint 140 építkezésen, 125.000 m2-nyi területet fedtünk le.

Jelen projekt során beszerzésre került

  • 5 db Archicad 24 építész tervező szoftver
    Az építészeti ábrázolás egyik legfontosabb újítása a számítógéppel segített tervezés.
  • 1 db Lemeztáblásítógép
    Létesítmények építése során keletkező szegélyezési munkálatokat professzionális módon tudjuk elvégezni.
  • 1 db Ollós emelőgép
    A csarnokok építése során szelemenezéshez, panelezéshez és trapézlemezeléshez.

A Projekt megvalósítási időszakának kezdő időpontja: 2020. év 09. hó 29. nap

A Projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2021. év 03. hó 17. nap

 

 

 

GINOP-1.2.3-8-3-4-16-2017-00766

SAJTÓKÖZLEMÉNY

MÁNYOKI VASVIRÁG KFT. FÉMSZERKEZET GYÁRTÓ CSARNOKÁNAK ÉPÍTÉSE ÉS ESZKÖZBESZERZÉSE NAGYMÁNYOKON

A Mányoki Vasvirág Kft. nagymányoki telephelyén megépült egy új szerelőcsarnok, valamint hosszúélhajlító gépet és teleszkópos rakodógépet vásároltak meg a Széchenyi 2020 program keretében elnyert 49,87 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével.

A vállalkozást Ferencz István magánszemély alapította 2003 évben. A vállalkozás sikeressége és a visszatérő vevői megrendelések, valamint a folyamatosan bővülő vevői igények indokolták a jelenlegi fejlesztést.

A fejlesztésünk legfőbb célja a kapacitásbővítés volt és a magasabb hozzáadott értékű, termékek gyártása, a termelési értékláncban való előrelépés. A vállalkozás a technológiai fejlesztéssel olyan minőségű terméket állít elő, mellyel nem csak a hazai piacon szerez újabb vevői kört, hanem a magasabb minőségi igényű export piacon is megjelenhet.

A vállalkozás fő tevékenységi köre, a csarnoképítési kivitelezési munkálatok gyors, és szakszerű végzéséhez szükséges saját tulajdonú telephely megépítése, egy ipari lemezhajlító gép, és egy teleszkópos rakodógép megvásárlása. A projekt keretében megépítettünk 426,02 m2 hajlító csarnokot, és 140,26 m2 szociális helyiségeket, megvásároltunk 1 db Biegemaster BM6.1.00 hosszúél-hajlító gépet, 1 db MANITOU MRT 1840 Easy teleszkópos rakodógépet. A gépek korszerű, az európai minőségi követelményeknek megfelelő berendezések. A GINOP-1.2.3-8-3-4-16-2017-00766 azonosító számú projekt 2019. február 27-én sikeresen lezárult.

A fejlesztés során beszerzett gépeket azonnal hasznosításba vettük, ezért a fejlesztés befejezését követően, azonnal integrálódtak a társaságunk napi működésébe. A társaságunk megfelelő szakmai és szervezeti háttérrel rendelkezik a fejlesztés során beszerzett eszközök működtetéséhez, valamint a fejlesztés során közvetlenül és közvetett módon létrejövő eredmények fenntartásához.

A projekt megvalósítása hozzásegített minket versenyképességünk javításához és a bevételeink növeléséhez. Továbbá a projekt eredményeképp képesek vagyunk vevői megrendeléseinket kapacitásunk bővülése után maradéktalanul kiszolgálni, illetve az egyedi vevői igényeket is kielégíteni. A projekt során megvásárolt eszközök a minőségi technológiát testesítik meg, és mindenben megfelelnek az Európai Unió által támasztott szigorú biztonsági előírásoknak. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, a közel 50 millió forint európai uniós támogatás, és 100 millió forint kedvezményes hitel segítségével.

A projektről bővebb információt a https://www.manyokivasvirag.hu oldalon olvashatnak.

További információ kérhető:
Ferencz István
Telefon: +36 30 929 56 33
E-mail: email

GINOP-1.2.3-8-3-4-16-2017-00766_sk

  • Profi és korrekt csarnoképítőt keres? Válasszon minket!

  • Kapcsolat